Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RTSeim

2010.01.12
Nem titok, hogy nagy rajongója vagyok a számítógépes stratégiai játékoknak, melyek közül igen sokkal játszottam már életem során. Most adok egy kis áttekintést, kritikámmal ellátva, azokról amelyekkel volt szerencsém avagy balszerencsém játszani.
Vagyis, hogy pontos legyek, az általam játszott "valós idejű stratégiákkal" fogok foglalkozni, azaz az RTS-ekkel.

Dune II
Ez a legenda minden RTS ősatyja, az alap, melyre minden épül! 1992-ben adta ki a Westwood. Grafikailag a maga idejében nagyon ott volt, ma már legtöbben csak nevetnétek rajta... A játékélmény azonban mindmáig ütős. Ebben a programban a Dűne univerzumában haborúzhattunk a három Ház valamelyikével, hogy a többieket legyőzve miénk lehessen a világegyetem, vagyis annak kulcsa, a Melanzs...
Ebben a programban még csak egyesével lehetett csapatainkat irányítani, ami kissé lassított a játékmeneten, viszont több idő volt a stratégia kidolgozására, ami pozitív erény egy stratégiai program esetében. Ha valaki kíváncsi a játékra, az ingyen letöltheti a netről, de DOSbox nélkül nem tudja futtatni... És készüljön fel, mert sokkal nehezebb, mint napjaink RTS-einek a 85%-a!

Kép

Kép

Kép

Kép

Command and Conquer

A Westwood második RTS-e, melyet a Dune 2 ötletének továbbvitelével teremtettek meg, szintén legenda lett. Szebb grafika, csoportos irányítás, két különböző játszható oldal és kiegyensúlyozott játékmenet, ez a C&C. 320x200 felbontása azonban ma maár kissé csúnyácska, erre megoldás a C&C gold, melynek már SVGA beállítási lehetősége is van, ami rögtön négyszeresére növeli a belátható játékteret!
Ez a játék, szemben a Dune 2-vel, nekem nem nagyon jött be, túl sokszor volt olyan, hogy egy-egy programhiba miatt nyertem vagy győztem, és ez kissé rontotta az összképet. A gold-ban már ezek nincsenek, abban még plusz pályákat is kapunk a hadjáratokba, cserébe azonban sokkal nehezebb, mint az eredeti C&C.

Kép

C&C: Red alert

A Win95 korszak C&C-je. A szovjet-Nato küzdelmeket mutatja be egy párhuzamos idővonalon, ahol Hitler nem élte meg a világháború kitörését, amelyet '43-ben Sztálin indított el. A Windows SVGA támogatásának hála a grafika sokat fejlődött, 320x200-ról 640x480-ra. Ütős zenék, felejtős videók, néhol nehéz küldetések... Egyszóval jó program!
Az alapjátékot az EA ingyenesen letölthetővé tette, a két .iso fájlhoz még a winXP patchet is mellékelték, szóval lehet hajrázni!

Kép

Dune 2000

 

Háááát, fércmunka a Westwoodtól. Red alert grafika, több színnel, Dűne univerzum... Mégsem lett jó játék, aminek számtalan oka van, bár tény, hogy az ember unalmában el tud vele molyolni.
A hadjáratok Dune 2 átiratok, a három oldal nincs kiegyensúlyozva (a Harkonnen atomrakéta behozhatatlan előny), a gépi intelligencia néha sírnivalóan ostoba. Viszont könnyen kezelhető és sikerélményt biztosít a kezdőknek is... Egy próbát megér, aztán mindenki döntse el maga, mit gondol róla...

Kép

Kép

Tiberian sun

A C&C 2. része, teljesen újszerű grafikával és erős játékmenettel lepte meg a nagyközönséget. Érdekes játék volt, amit vagy szeret az ember vagy gyűlöl, de nem lehet szó nélkül elmenni mellette...

 

Kép

Kép

 

 

Red alert 2

Szép grafika, nagyfelbontás, RA fíling. Nagyon jól sikerült játék, bár kezdőknek meggyűlhet vele a baja, mert vannak nagyon nehéz küldetések.
A magam részéről nagyon kedvelem ezt a programot, a szovjettek nagyon jó nyomulni, a szövetségesek sajnos gyengék. De jó, nagyon jó!

Kép

Kép

Emperor: Battle for Dune

A legutolsó Dune stratégia, teljesen 3D-ben. A három Ház nagyon eltér egymástól, mindnek van erőssége, amit nehéz behozni, így helyreáll a Dune 2000-ben elszúrt egyensúly. A mozibetétek és a zenék fantasztikusak, a játékmenet lehengerlő, én alig bírtam abbahagyni! Érdemes nekiállni és kipróbálni, mert fantasztikusan jó játék!

Kép

WarCraft

A Blizzard első RTS-e. Mivel '93 előtti program, senki ne várjon hanyattvágós grafikát, 320x200-ban azonban az egyik leghangulatosabb látványú játék volt akkoriban!
Izgalmas történet, remek pályák jellemezték.

Kép

Kép

WarCraft 2
A folytatás, nagyobb felbontásban, szebb grafikával, több egységgel és jó játékmenettel. Nem volt rossz játék, még ma is igen szórakoztató.

Kép

WarCraft3

A Warcraft 3. része, teljes 3D-ben pompázott. A története jó volt, az animációk szuperek, mégsem tetszett maga az egész játék. Valahogy volt egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy ez már nem az igazi... Ennek ellenére végigjátszottam, mert kíváncsi voltam az animációkra...
A kiegészítője, a Frozen Throne már sokkal jobban bejött, bár a nehézségre néhol volna panasz benne, de tény, hogy nálam felülmúlta az alapjátékot! A vérelfek megjelenése egészen új színt vitt a játékba, bár véleményem szerint az árnyelfek még mindig jobbak :)

Kép

Kép

 

StarCraft
A Blizzard igáslova. Mindmáig ez a játék az RTS-ek koronázatlan királya, pedig '98-as megjelenése óta sok jó RTS látott napvilágot. Fantasztikus egyensúly, elragadó történet, szuper zenék, hangulatos videók és három tökéletesen eltérő, mégis kiegyensúlyozott faj. Nem véletlen, hogy mindmáig nem sikerült trónfosztani.
Aki kipróbálja, hamar beleszeret, sőt, rabjává válik! És hamarosan jön a folytatás is, ami ha csak fele olyan jó lesz, mint az elődje, akkor 10 évre előre megint megvan a legjobb RTS...

Kép

Kép

Total Annihilation
Egy korát megelőző játék volt. Teljesen 3D-s játék, ahol a terepnek is fontos szerepe volt. Rengeteg egység, töménytelen lehetőség. Igazi áttörés volt, mégsem sikerült neki az, ami később a StarCraftnak: ledönteni a C&C-ket a trónról.
Aki szereti az RTS-eket, az kóstoljon bele nyugodtan a Core és az Arm erők harcába, nem bánja meg, hogy egy több díjat nyert programra szakít időt...

Kép

TA: Kingdoms
A Total Annihilation motorját használó fantasy RTS. Ahogy elődje, a TA, úgy a TA:K is megelőzte a korát, a korai változatok rengeteg hibája miatt azonban nem tudott igazi sikereket elkönyvelni. Patchelve azonban kegyetlenül jó LAN-partikhoz!
A négy játszható oldal közül mindenki megtalálhatja a hozzá illőt, sőt, a kiegészítő lemez telepítése után a választható oldalak száma 5-re nő, ami lássuk be, nem kevés! Ennek nagyjából felét, ha megkapjuk manapság...

Kép

Age of Empires
Sokan ismerhetik ezt a régi kis játékot, mely az ókor történelmét igyekezett feldolgozni rengeteg néppel megspékelve! Jó kis játék volt, sok időt vett el az életemből :) De a papok akkor is idegesítőek voltak!
A pályaszerkesztő nagyon sokat dobott a programon, hiszen komplett hadjáratokat is lehetett vele készíteni, én például a görög-perzsa háborúkat csináltam meg benne... A kiegészítő már nem sok vizet zavart, bár Róma történelme is igen izgalmas, ha jobban belegondolunk...

Kép

Kép

Age of Empires 2
A második rész, mint alcíme is mutatta, a királyok korát dolgozta fel, avagy a középkort élhettük meg virtuális hadjáratok képében. A keresztes hadak harcaitól kezdve a Mongol invázión át Dél-Amerika indián birodalmaiig minden benne volt, ami csak fontos lehet. Szerkesztő persze ehhez is volt, szintén izgalmas pályákat lehetett összehozni vele.

 

Kép

Kép

 

Warlords Battlecry 2
E sorozat első része kimaradt az életemből, a második azonban jó pár hónapomba belekerült. Fantasy környezet, közel 14 faj, mágia, minden ami kell. Fantasztikus program, a nehézségével azonban néha voltak gondok...

Kép

Warlords Battlecry 3
Míg a WBC 2 remek játék volt, addig a harmadik rész erős csalódást okozott. Grafikailag semmi újat nem hozott, a 2. rész kibővített verziója volt, nem több. A játékidőt meghosszabítandó rajtaütés csaták teljesen tönkretették az egészet, mert roppant unalmasak voltak és mindig a legrosszabb pillanatban hozta be őket a játék.
Mindenki maradjon a 2. résznél, az messze jobb...

Kép

MechCommander
Egy igen hangulatos RTS a Battletech világából. Nagyon kellemes kis program volt, melynek egyetlen hátránya az volt, hogy könnyen és gyorsan végig lehetett játszani. Ezen a gold verzió plusz hadjárata sem sokat változtatott.
Ezt ellensúlyozandó, a szerkesztőben roppant izgalmas pályákat lehetett készíteni, jobbakat a legtöbb gyári pályánál a hadjáratban. A nyitó és a záró animációk fergetegesek, érdemes megnézni őket!

Kép

Kép

MechCommander 2
A folytatás 3D-ben. Borzalmas, unalmas, felejtős. Ehhez mérten magas a gépigénye. Egyetlen pozitívuma az enciklopédia része, melyben sok érdekesség található.
Vannak hozzá külön mod-ok, a Wolfman készítette mod-ok a legjobbak. Ezek nagy előnye, hogy nem kell nekik az alapjáték, több bennük a gép, jobbak a küldetések és izgalmas a történet is néhol... Inkább Wolfman modjai, mint az alap MC2...

Kép

Dark reign

Egyike a legrosszabb RTS-eknek, amikkel valaha is játszottam! A történet a lázadók-birodalom ellentéten alapul, és ezzel már mindent tudunk is, amit tudni érdemes. Ha tehetjük, hagyjuk ki ezt a régi vacakot, bár fanatikusoknak lehet, hogy bejönne...

 

Kép

Krush, Kill 'n' Destroy

 

A KKND igen eredeti ötlet volt a maga korában, mégha a története elcsépelt volt is. Adott volt a világégés, utána a megmaradtak és a mutánsok megint egymásnak estek, mert a béke nem egy jó dolog, nemde?
Az eredetiség pont a két oldal különbözőségében rejlett, hiszen a szokványos harckocsik, repülők ellen a mutánsok hatalmasra mutálódott állatokat vetettek be, kedvencem a rakétavetős óriásskorpió volt. Mivel elég régi játék, a grafikája igen pixeles, de a hangulata fergeteges!

 

Kép

Kép

Sudden strike

 

2. világháborús témájú RTS. Grafikailag jó volt a maga idejében, a játék azonban kissé összecsapott volt, ami nagyon lehúzta az összképét. Aki szereti a 2. vh-t, az próbálja ki, nagyot nem fog csalódni. Csodát azonban senki ne várjon tőle!

 

Kép 

Star Trek Armada 2

 

Az első rész ebből is kimaradt, de ha legalább közelítette a 2. rész színvonalát, akkor fantasztikus lehetett. Teljesen 3D-s környezet, 7 faj, köztük a rettegett Borg és a legendás 8472-es faj. A hajók szépen kidolgozottak, kiegyensúlyozottak.
Két szívfájdalmam volt csak: A szemét ferengik lenyúlták a sérült hajóimat, mielőtt megjavíthattam volna őket, és a cardassiaiak nagyon gyengére sikeredtek... De a Borg akkor is mindent visz :)

Kép

Kép 

SpellForce

Ez a Jowood fejlesztett játék az egyik személyes kedvencem. Stratégia, sok szerepjáték elemmel, 6 játszható fajjal, melyhez legalább 3 nem játszható is tartozik. A sztori szuper, lenyűgöző, a főszálat rengeteg mellékszál színezi.
Érdemes belevágni, megéri! 3D, fantasztikus látvány, igazán megelőzte a korát. A telepítése nehézkes, mert az install fájlja több, mint 100 mega, ezért úgy tűnhet, mintha lefagyna... Szóval türelem, mert naggyon naggyon megéri ám :)

 

Kép